A Chiavari szék minden kisebb vagy nagyobb rendezvény trendi kiegészítője. Pár évvel ezelőtt Magyarországon még nem is hallottunk róla, ma azonban egy rakéta sebességével nő a népszerűsége. Ha tehát úgy dönt, hogy a Chiavari szék megfelelő kiegészítője lesz az esküvőjén, akkor több lehetősége is van arra, hogy beszerezze. A legegyszerűbb megoldás a bérlést, ám ha rendszeresen készül rendezvényeket szervezni, akkor jobban megéri befektetni a székek vásárlásába.

A befektetéssel leginkább időt és székszoknyát takaríthat meg. A székek régimódi krémszínű és rózsaszín székszoknyákba való öltöztetésének, amivel talán a ütött-kopott székek eltüntesével tudtunk ünnepélyes légkört teremteni, lecsengett. Örök romantikusok figyelem, mert a Chiavari nagy csábítást jelent Önöknek. Ugyan a pop-rock zenét kedveli és a romantika olyan messze áll magától, mint Makó Jeruzsálemtől, próbálja ki a mahagóni szék és a fehér menyasszonyi ruha kontrasztját, képzelje el, hogy mennyivel vonzóbb lesz az esküvői fotóin és túlzásnak se fog tűnni.


Hat színárnyalatú Chiavari


A fa a mi földrajzi szélességünkön a hozzánk legközelebb álló és legtermészetesebb anyag. Talán éppen ezért lett a fából készült Chiavari szék kellőképpen népszerű. A vendégeit kínálja hellyel a meleg, sötétbarna, piros tónusú széken, mely autentikus megfelelője a mahagóniból készült bútornak. Együtt hat színárnyalatból lehet választani. A sötétebb színek nagyobb komolyságot kölcsönöznek a rendezvénynek, míg a világosabb színek modernebbek és fel lehet velük lazítani az ünnepélyes légkört.

Nem elhanyagolható előnye a súlya sem. A fából készült székek valamivel nehezebbek, mint a műanyagból készültek, de a négy és fél kilót még egy jobb menyecske is játszi könnyedséggel tovább teszi. Ránézésre finom a kivitelezésük, de szilárd és tartós szerkezet áll mögöttük. Gyönyörűek a fehérek, ezüstök, aranyak és a limewash színűek pedig a legelegánsabbak és legkiemelkedőbbek. Méghozzá olyannyira, hogy egy egész bekezdést érdemelnek ;)


LimeWash ünnepi hatású Chiavari székek


Nincs kizárva, hogy erről a színről most hall először. Az angolból lefordítva egy mész színről lehetne szó, a lime színről vagy ennek a két színnek az ötvözetéről. A válóságban ez egy halványsárga krémszínről van szó, ami önmagában még nem nyújt kellő régies hatást. A háromszori festés folyamatát végig kell csinálni, majd jön a dörzsölés, mosás és csak ezután kap értelmet szín megnevezése – lime (lime, mész) és wash (mosni, dörzsölni). Ha a Chiavari széket csak valami sárgás festékkel kennénk le, attól még a helyiségbe nem tudnánk elérni a megfelelő hangulatot.  És pont ez a lényeg, hiszen a színt helyesen és egyenletesen kell felvinni, majd ledörzsölni, mert csak akkor lesz a mű kész és a szék az asztalhoz tolható. A legjobb választás ezekhez a székekhez a gömbölyű asztal. Az asztalra terített fehér terítők és a kopottas hatású krémszínű székek igazán ízléses hatást keltenek. Még ha a terem közepére egy zongorát állít, szétrak pár Rananculy típusú krémszínű rózsaszín rózsát  (lásd a képen) , akkor az eredeti és ünnepi légkört semmi sem fogja elrontani.   

Ha hangsúlyozni szeretné eredetiségét, hagyja ragyogni személyiségét egy tökéletes térben, legyen az ESKÜVŐ NAPJÁN nagylelkű a családtagjaival és a barátaival.

Related products

Product added to wishlist