Templomi székek

VERTIKÁLIS KOMMINUKÁCIÓ

TEMPLOMI SZÉKEK

A templom egy specifikus hely, amely számos ember életében egy további, szükséges dimenziót nyit meg az életegyensúlyhoz – a csend és a vertikális kommunikáció pillanatait, viszont a közösség és a lelki útmutatás élményét is. A boltíve alatt az élet észrevétlenül és mégis intenzíven lüktet. A templomi székek ezen a helyen az emberi elemet képviselik és igyekeznek ezt, a lehető legjobb fényben megtenni.
A templomi székek, főleg a templom helyiségeibe, valamint halottas házak, egyházi közösségek számára vannak meghatározva, viszont megfelelnek a polgári intézmények igényeinek is, mint a kisebb színházak vagy a főiskolai előadótermek. Valójában, a szerkezeti felépítésével és a felszerelésével, a templomi szék egy hibrid a székek, a kárpitozott félkarosszékek és a templomi padok között – ezeknek a modern, rugalmas, s egyúttal a teljes értékű változata.
A gyártásához a lehető legjobb minőségű anyagokat használják, amelyek az európai és a kárpitos piacon elérhetőek. Főleg az ülések ezen típusánál az ügyfél számára javasolva van a szék személyes kipróbálása, hogy személyesen, a saját bőrén is megbizonyosodjon a tulajdonságairól és az érzékenyen beállított ergonómiájáról. Épp ebből az okból a székek kizárólag megrendelésre, 90 napig terjedő beszállítási idővel rendelhetőek meg. A székek egy sorba kapcsolhatóak, amivel ugyan szimulálva van a templomi padok designja, viszont mindenki számára lehetővé teszik az 55 cm széles, saját karszékeken történő ülést. Az összekapcsolhatóság, egyúttal az összerakás és a szétválasztás variabilitásának a lehetőségét biztosítja, így a köztes térben szükség esetén elhelyezhető egy kisebb gyermek is. A templomi székek, főleg az átgondolt ergonómiájukkal tűnnek ki és ahogy a Confer s.r.o. társaság minden terméke, ezek is egymásra helyezhetőek.
A székek szerkezetét egy minőségileg hajlított és heggesztett 25x25x1,5 mm Jakl (zártszelvény) profil alkotja 7°-os dőlési szöggel. A 9° -os dőlési szöggel rendelkező háttámla 3 cm vastag és 10 cm-es deréktámasszal rendelkezik, ami biztosítja a szükséges kényelmes magasságot. Az ülés vastagsága 8 cm, amelyet HR4037 „hideg” hab tölt ki. A székek súlya 10 kg és nagyon magas, 300 kg feletti teherbírással rendelkeznek. Ebben a kategóriában széles színváltozatot kínálunk.

A templomi székekhez különböző kiegészítő termékek választhatóak, amelyek növelik a variabilis használat lehetőségeit és a kényelmet is:

* akasztó a kézitáska felakasztására

* zseb az énekeskönyv és a biblia

* elhelyezésére

* szék alatti polc

* tartópult az íráshoz

* összekapcsolhatóság rendszere

Product added to wishlist