NAGY ELADÁS!

1. Utolért a civilizáció, én pedig elmenekültem előle (ez egyben megmagyarázza, kedves szék Ghost, hogy miért találtad magad hirtelen egy erdő közepén). Egyedül élő szomszédjaink mindjárt három különböző oldalról határozottan kifejezték azon meggyőződésüket, miszerint egy öttagú, háromgyerekes családnak nem egy négyszobás panellakásban, hanem a vadonban a helye. Így aztán szerepet cseréltünk – a lakótelepre beköltöztek a kutyák és kutyuskák, nekünk pedig az erdő fái és őzei szorítottak helyet maguk közt. Az az igazság, hogy ez a legjobb dolog, ami egyáltalán történhetett velünk. Tiszta levegőt szívunk, és a gyerekeknek nem kell (nehogy megzavarják a szomszédokat) tévé előtt ülniük, hanem vidáman ugrándozhatnak és sivalkodhatnak az erdőben. Csak a tér felosztása furcsa egy kicsit….

2. Valamikor a harmincas éveim derekán, kb. 35 éves koromban, a tükörből egyszer csak ráncok, táskás szemek, hajszálerek és felesleges kilók néztek szembe velem. Jól tudom, hogy sok hölgytársam már 25 éves kora körül szembesül ezekkel a zavaró tényezőkkel, és hálásnak kell lennem, hogy én csak egy teljes évtizeddel később találkoztam velük. Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy már én is szembesültem az öregedéssel, és méltóságteljesen meg kell vele birkóznom (erről is írok majd – megígérem☺).

3. Nem tudok beletörődni, hogy a kertemben csak a gaz érzi igazán jól magát. Félárnyékos helyen nehéz bármit is termeszteni, így aztán, ha leszüretelnünk egy maréknyi érett epret, néhány fürt ribizlit, vagy pár fej vöröshagymát, akkor ujjong az egész család. A gaz viszont magától terjed, ráadásul mindegy, milyen az idő. És nemcsak a gaz nő nálam megállíthatatlanul, hanem az edényhegyek, a vasalatlan fehérnemű halma is. Fültépő decibelek cibálják az idegeimet, és halmozódnak az elhalasztott kötelességek.  Naponta belebotlok ezekbe a problémákba, akárcsak a gyerekeim szétszórt cipőibe. És nincs hova menekülnöm előlük….

4. Szerény kertecskémet (a gazosat) télen felfedezték a szarvasok, és tavasztól vidáman legelnek benne. Természetesen nemcsak az általam feleslegesnek tartott klorofillt fogyasztják jó étvággyal, hanem nem vetik meg az epret és a málnát sem, ráadásul felfalták az összes rózsabimbót, a sziklakertben kitépték az értékes palántákat, és egyetlen éjszaka alatt képesek lelegelni az egész sor petrezselymet. Hasonló „szolgáltatást” nyújtanak az egerek is, ha sikerül valahogy besurranniuk – legutóbb a nappaliban kényelmesen bevackolták magukat a plédbe, és jó étvággyal felfalták az összes juhtúrós ropit. Így van ez az életben is – semmitől sem tudunk megszabadulni, és mindig van valami, ami nem adatik meg nekünk. Mintha csak lelegelnék a láthatatlan szarvasok, és ellopnák a találékony egerek. Némi értékes idő egy jó könyvre, egy kellemes, kávézással és csevegéssel töltött délután a barátnőmmel, zavartalan álmodozás nyitott szemmel, asztalra tett lábbal…. merészebb álmaimban rendszeres jógázás is szerepel, vagy esetleg egy romantikus hajózás a Dunán (szigorúan csak kettesben). Aztán kinyitom a szemem, és olyan kártyákkal kell játszanom, amilyeneket az élet kevert számomra… Ez van!

5. Aztán egyszer csak, amikor már mindennel torkig vagyok, és legszívesebben elbújnék a Ghost szék alatt, váratlanul megjelenik Jonatán, Debora vagy Dorotka, és maszatos, édes csókot cuppant az arcomra. Valahonnan előbukkan Gregor, huncutul elmosolyodik, akárcsak a régi szép időkben, és inge alól elővarázsol egy Kofilát, amit imádok. Amikor már úgy érzem, hogy semmihez sincs erőm, éppen azok az emberek töltenek fel energiával, akik egyben nap, mint nap kiszívják belőlem azt. Nem tudok elszökni a szeretetük elől, ezért minden nap visszatérek hozzájuk. Úgy, mint e beszélgetés után is…..

Szeretettel,
Ágnes.

Ghost szék Agnesa

Ez az oldal sütiket cookies. A folytatással elfogadja a sütik cookies.